A 2019. szeptemberében kezdődött kivitelezés a jó idő beköszöntével nagy lendületet vett és látványos szakaszához érkezett a Szigetvár állomás KITE iparvágány és iparterület átépítése.

A tavalyi év végére, a bontásokat és a földmunkát követően elkészült a 60-as számú vasútvonal 1. számú kitérőjének az átépítése, amely kitérőbeépítés egy 52 órás folyamatos vágányzár keretében valósult meg.

Ezt követően januárban elkészültek a szükséges kábelkiváltási munkák, majd megkezdődött a térvilágítás, biztosítóberendezés, távközlés és váltófűtés kábeleinek fektetése, a szükséges aknák és vágány alatti átvezetések kivitelezésével együtt.

Az év elején több héten át intenzíven haladtak a szivárgó, az árok, valamint a burkolt árok építési munkák, de elkészült a telephely vízellátó hálózata is, a Baranya-Víz Zrt. hálózatára történő rákötéssel együtt.

A tavasz folyamán megépült a pályahálózat és megkezdődtek a vasúti pálya szabályozási munkái is, melyet alvállalkozóként a VASÚTVILL Kft. végez.

Április második felére van ütemezve a pályahálózat hegesztése, a közúti, valamint a telephelyi útátjárók kivitelezése, továbbá megkezdődnek a padkaépítési és árok füvesítési munkák. A vonalszakaszt érintő átereszek felújítása és építése szintén elkészül április végére, de ezzel párhuzamosan folyik a biztosítóberendezési, távközlési, térvilágítási és váltófűtési munkák kivitelezése is.

A kivitelezési munkákat nehezítette a fővonali elágazás és útátjáró közötti szakaszon a munkaterület szűkössége és megközelítésének nehézsége, így ezen a területen az ütemterv tartása érdekében kiemelten fontos volt a különböző szakágak összehangolt munkája és folyamatos egyeztetése.

A kivitelezési munkák összességében jól haladnak, a projektet a szerződés szerint nyár végére kell befejezni.