Rövid interjú a Homlok Zrt. vezérigazgatójával

 

  1. Milyen évre számít az építőipari szektor 2023-ban és ezen belül is a vasútépítő cégek helyzete hogyan változhat?

 A hazai piac szűkülése miatt visszaesésre kell számítanunk, de ez egy lassan mozduló ágazat, az infrastruktúra   fejlesztési projektek évekig tartanak. Az uniós forrásból megvalósuló beruházások késleltetése az ágazat minden szereplőjét érinti. Az elmúlt években nagyléptékű fejlesztésen ment át a vasúthálózat, ebben a munkában mi is részt vettünk, a tőlünk megszokott minőségi munkával, amire büszkék is vagyunk. Rendelkezésünkre áll a több évtizedes szakértelem és az eszközállomány, pontosan és megbízhatóan dolgozunk, minden képességünk megvan ahhoz, hogy a piacon a lehető legtöbb munkát elvégezzük. Rugalmasság és alkalmazkodóképesség szükséges most a szektorban és nekünk ilyen a hozzáállásunk. A cég mérete megfelelő adottság ahhoz, hogy a Megrendelők igényeit kiszolgálhassuk és mi magunk új piacok irányába tudunk nyitni.

  1. A jelenlegi folyamatokra milyen megoldásokkal lehet válaszolni?

Átalakításokra van szükség, a strukturális átalakítás az előfeltétele a jövőbeli növekedésnek. Cégvezetőként rutint szereztem abban, hogy szükségszerű higgadtan meghozni a döntéseket akkor is, ha magánemberként ezt nem könnyű megélni. A cég élete is lüktető, mozgásban lévő rendszer, a változások törvényszerűen követik egymást a nyugalmasabb időszakokkal, most a változás időszaka van és erre kell az előttünk lévő céloknak megfelelően jól reagálni. Az első tehát a jelenlegi struktúra igazítása a közeljövő feladataihoz. A megtorpanás a globális és hazai piacon arra sarkallja az életképes cégeket, hogy új innovatív megoldások irányába mozduljanak, fejlesztéseket kínáljanak a piacnak. Mi is azon dolgozunk, hogy a szakágban a tudást integrálva olyan új megoldással legyünk jelen, amely a jelenlegi kihívásokra ad választ széles körben. Erre készülünk, ez a folyamat már elindult.