Európai uniós forrásból megújul a Szombathely-Kőszeg vonalon a vasúti infrastruktúra. A projekt ünnepélyes nyitórendezvényére 2021. június 1-én került sor Kőszeg állomáson.

A Kőszeg állomáson tartott projektnyitó rendezvénnyel jelképesen is kezdetét vette a Szombathely-Kőszeg vasútvonal teljes felújítása, mely a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. beruházásában, a Homlok Zrt. kivitelezésében valósul meg. A projekt megvalósítására irányuló vállalkozási szerződést a cég képviselői 2020. decemberében írták alá.

A vonal felújításának fontosságát mutatta az is, hogy az ünnepélyes nyitórendezvényen Kövesdi Szilárd, a beruházó vasúttársaság és Homlok Zsolt, a kivitelezést végző Homlok Zrt. vezérigazgatója mellett részt vett dr. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Ágh Péter, Észak-Vas megye országgyűlési képviselője, dr. Hende Csaba, Szombathely és környéke országgyűlési képviselője és Básthy Béla, Kőszeg polgármestere is.

A meghívott vendégek beszédükben kitértek arra, hogy ez a 17 kilométeres vasútvonal milyen szerepet tölt be a térség és Kőszeg város életében. Hangsúlyozták azt is, hogy ez az infrastruktúra fejlesztés további fejlődést is generál, így a korszerűbb vasúti kapcsolat kedvező hatással lesz a környéken élők életminőségére, de a turizmusra, kereskedelmi kapcsolatokra, városfejlesztésre egyaránt.

A projekt keretében megújul a teljes vonalszakasz, az ott lévő hét vasúti megállóhellyel együtt. Kőszeg állomás is átépül, ami érinti a vágányhálózatot és az utasok kényelmét és biztonságát szolgáló magas peronok (sk+55 cm) épülnek. A peronokra új bútorzat kerül, de fedett kerékpártároló, korszerű térvilágítás, új vizuális- és hangos utastájékoztató is létesül, melyek már olyan utazási színvonalat biztosítanak, ami megfelel a mai kor igényeinek.

Kőszeg mellett természetesen megújulnak a vonal közbenső megállóhelyei, mindenhol lesz magasperon, esőbeálló, korszerű LED-es térvilágítás, fedett kerékpártároló és megújul az utastájékoztató rendszer is. Az állomásokon túl a nyíltvonali szakaszok is megújulnak, a vasúti pálya korszerűsítése mellett az útátjárók átépítésére, felújítására is sor kerül.

A tényleges kivitelezési munkák a nyár közepén kezdődnek, amikor közel három hónapig szünetel majd a vasúti forgalom. Ebben az időszakban a kivitelezési munka jelentős része megvalósul, a további munkavégzés már a vonatforgalom fenntartása mellett történik.

Homlok Zsolt, a kivitelező Homlok Építő Zrt. vezérigazgatója türelmet kért az utasoktól a kivitelezési munkákkal okozott zavartatásokért, de ez szükséges ahhoz, hogy egy minőségileg magasabb színvonalat nyújtó vasúti infrastruktúrát tudjanak átadni a megrendelőnek és az utasoknak projekt végén. Elmondta azt is, hogy ezen a projekten mutatkozik be Közép-Európában elsőként az a francia GEISMAR S2PV technológia, ami a vágánymezők fektetésének egy újszerű és hatékony módszere, amelyet később más vasúti fejlesztéseken is alkalmaznak majd.

A teljes projekt várhatóan 2022. tavaszán fejeződik be. A projekt Európai Uniós pénzeszközök felhasználásával és a Magyar Állam támogatásával, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program pályázati keretein belül valósul meg.

       

fotó: www.vaol.hu